2022. november 4., péntek

Kocsibeállók készítése

A gépkocsi gyors szennyeződése kellemetlen, azonban ennél sokkal nagyobb kár éri az autót, amennyiben nem védi fedett kocsibeálló vagy garázs. A különböző típusú kocsibeállók készítésével megbízóink autóját megvédjük a zord időjárás következményeitől, mint például a jégkár vagy a nagyobb faágak okozta sérülések. Igen költséges javítási munkálatokat vonhat maga után a korrózió is, ami a fedetlen helyen álló autókat sújtja. Az alváz rozsdásodása igen gyakori probléma a gépjármű tulajdonosok körében, mely egyrészt a megfelelő ápolás hiányának köszönhető, másrészt a nem megfelelő tárolásnak. Nagyon fontos a rendszeres autóápolás abban az esetben is, ha rendszeresen fedett beálló alatt áll a kocsi, illetve javasolt néhány évente alvázvédelemmel ellátni. Cégünk sok-sok éve foglalkozik kocsibeállók készítésével, legyen az teljesen nyitott oldalú, féloldalas vagy zárt, garázsszerű építmény, mellyel jócskán meg lehet hosszabbítani a gépjármű élettartamát. Kocsibeállók készítésénél a legelső dolog, amit fontos tisztázni, hogy az imént felsoroltak közül melyik típust kívánja megvalósítani. Természetesen a legnagyobb védelmet a teljesen zárt kocsibeállók nyújtják, hiszen a csapadék, a szél a nyitott részeken továbbra is ostorozhatja az autót. Ettől függetlenül természetesen már sokat tesz azzal, ha csak egy fedéllel gondoskodik autója védelméről, hiszen a csapadék nagyobb részétől megóvja az autót, a száraz alap megvédi az alvázat, a nap pedig kevésbé fogja mattítani az idomokat. Modern, környezetbe illő kocsibeállók készítése Tervezésnél a megfelelő típus mellett nagyon fontos, hogy az új építmény stílusát tekintve tökéletesen illeszkedjen a környezetébe – a választott alapanyagok fajtája, a tető típusa, a formavilág ezt nagyban meghatározza. Fontos figyelembe venni a környezeti adottságokat – például, hogy mekkora hely áll rendelkezésre. Ha nagyon szűk a tér, akkor érdemes lehet elgondolkodni, hogy közvetlenül a házhoz illeszkedjen az új beálló. Ahhoz, hogy biztonságos, stabil, időtálló eredményt érjünk el, nagyon fontos a minőségi alapanyagokkal történő munka. Csapatunk nagy tapasztalattal rendelkezik kocsibeállók készítésében is, az előzetes tervezésnél a lehetőségeket figyelembe véve az igényeinek megfelelő, legoptimálisabb javaslatokat tesszük a beálló elhelyezkedésére, az anyagok megválasztására, a kivitelezés módjára vonatkozóan.

Ács tetőfedő Tetőjavítás - Kocsibeállók készítése Ács tetőfedő Tetőjavítás - Kocsibeállók készítése



Tetőfedés állókorcolt lemezzel
Egyre elterjedtebb megoldás a tetőfedés állókorcolt lemezből történő megvalósítása. Nem véletlen, hiszen az eredmény az ügyfél igényeitől függően lehet akár egészen modern vagy akár tradicionális kinézetű is. Stílusát tekintve tehát a lehetőségek igen szélesek. Ebből kifolyólag sokszor még a műemlékvédelem alatt álló építkezéseknél, felújításakor is szóba kerül az alkalmazása, amelyekről tudni kell, hogy egyébként igen nagyon kötöttségeknek kell megfelelniük. Az állókorcolt lemezből történő tetőfedés az egyik legrégebbi technológia, mely az elmúlt időszakban technológiáját tekintve nagy fejlődésen ment keresztül és amely kiváló, tartós megoldást eredményez. Ahogy azt már említettük, kinézetét tekintve változatos – számos szín és anyag áll rendelkezésre. A lemezek készülhetnek például horganyzott vaslemezből, alumíniumból vagy akár rézből is.
Ács tetőfedő Tetőjavítás - Tetőfedés állókorcolt lemezzel Kakucs Ács tetőfedő Tetőjavítás - Tetőfedés állókorcolt lemezzel Kakucs KW8cc9099c4b44141f0b3ec437dd8db867

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Palatető felújítás havidíjas keresőoptimalizálás

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal Az elmúlt időszakban megnövekedett az igény a céges bemutatkozó web...